Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                       

Miley Ray Cyrus 

1992. november 23.-án 2:05 perc-kor Nashville-ben  nagy dolog történt. Megszületett egy akkor még nemismert popsztár Destin Hope Cyrus. Aztán, ahogy teltek az évek felcseperedett és nagylány lett belőle. Egészen 2006-ig nem is foglalkoztunk vele. De akkor egy nagy lehetőséggel találkozott és mi rajongók beléptünk az életébe. Ekkor "született" meg Hannah Montana. A képernyőn keresztül ismerkedhettünk meg vele a Hannah Montana című sorozatban ahol ő játsza a mai napig Miley Stewart-ot és Hannah Montana-t. Nemcsak színészi de zenei karierjét is elindította 14 éves korában. Azóta Hannah Montaná-nak 4 albuma jelent meg ezekközül mind sikert aratott és Miley Cyrus-nak is 3 világsikerű albuma jelent meg. Idén 2010-ben Miley abbahagyta a Hannah Montana forgatását, de más filmekben láthatjuk. Nálunk június 3.-án jelent meg "Az utolsó dal" című vadonatúj filmje és legújabb 4. ambuma a "Can't Back Tamed". Szóval nincs hiányuk Miley-ban.

 

Karrier:

Első szerepe édesapja sorozatában volt a Doki című műsorban egy epizód erejéig. Ez 2003-ban volt. Ugyanebben az évben került mozivászonra a Big Fish (Nagy Hal) című rajzfilm amiben Miley Ruthie-t alakította. Eztkövetően Rhonda Vincent "It Heartaches have Wings" című klippjében szerepelt. Nos mindenkinek el kell kezdeni valahol.                                 Szerepelt édesapjával a Colgate Country Showdown-ban is. Mindösszesen 12 éves volt amikor édesapjával először együtt énekeltek a színpadon.                              Ezek után jött a nagy áttörés a Hannah Montana.    2006. júnis 22.-én Hannah Montana-ként énekelt a Disney World-ben és ezután indult el a Cheetah Girls-el első turnéjára. 2006. október 24.-én jelent meg első soundtrack-je amely több héten keresztül vezette a slágerlistákat. Egy évvel később 2007. június 26.-án Hannah-nak megjelent második ambuma amely a Meet Miley Cyrus nevet viselte és erre Miley 8 számot saját maga írt. Hannah első nagybetűs túrnéja a Best of Both Worlds Tour 2007. október 18.-án indult St. Louis-ból és 2008. január 9.-én ért véget New York-ban. 2007 december 17.-én megjelent első videoklippje a Star All Over. Miley első albuma 2008 július 22.-én jelent meg Breakout címmel. Miley szerint ez a zene már kifejezi a zene iránti érzelmeit. 2009-ben Golden Globe-on és Oscaron is jelölték rajzfilmját a Bolt című filmet. Ekkor jelent meg könyve a "Miles To Go". Áprilisban jelent meg egészestés filmje a Hannah Montana the Movie, ami már az első hétvégén hatalmas sikert aratott. Nemrégiben fejezte be a Hannah Montana sorozat harmadik évadját de már a Disney felajánlotta a 4.évadot is amit hamarosan elkezdenek forgatni. Júnis elején elutazott 2 hónapra a Szavannába hogy leforgassák az úf filmját a The Last Song-ot, ami Magyarországon 2010 áprilisában jelent meg. Agusztusban kerül a boltokba a Walmart, Miley és a Max Azria márkák közös kollekciója. Ennek örömére megjenet Miley kislemeze a The Times of Our Lives. 2009 szeptemberében volt az USA-ban a Metro Station-nal tornézni aminek a neve Wonder Worlds. Jelenleg a Hannah Montana 4. vagyis a befejező évadot forgatják Hollywood-ban. 2010 júniusában jelent meg 4. albuma a "Can't Back Tamed".

Díjak:

 
  • 2007 – Kids' Choice Awards - Megnyerte a "Kedvenc tévészínésznő (Hannah Montana)" díjat.
  • 2007 – Teen Choice Awards - Megnyerte a "Tévészínésznő: vígjáték (Hannah Montana)" díjat.
  • 2008 – Video Music Awards - Jelölték a "Legjobb új előadó (7 Things)" díjra.
  • 2008 – Teen Choice Awards - Megnyerte a "Női előadó" díjat.
  • 2008 - Teen Choice Awards - Megnyerte a "Tévészínésznő: vígjáték (Hannah Montana)" díjat.
  • 2008 - Young Artist Awards - Megnyerte a "Legjobb alakítás a TV sorozatban (Hannah Montana)" díjat.
  • 2008 - Kids' Choice Awards - Megnyerte a "Kedvenc női énekes (Hannah Montana)" díjat.
  • 2008 - Kids' Choice Awards - Megnyerte a "Kedvenc TV színésznő (Hannah Montana)" díjat.
  • 2008 - Gracie Allen Awards - Megnyerte a "Egy vígjátéksorozatban kiemelkedő női irányítás (Hannah Montana)" díjat.
  • 2008 - UK Kids' Choice Awards - Jelölték a "Kedvenc női TV sztár (Hannah Montana)" díjra.
  • 2009 - Kids' Choice Awards - Jelölték a "Kedvenc tévészínésznő (Hannah Montana)" díjra.
  • 2009 - Kids' Choice Awards - Megnyerte a "Kedvenc női énekes" díjat.
  • 2009 - MTV Movie Awards - Megnyerte a "Legjobb betétdal (The Climb)" díjat.
  • 2009 - MTV Movie Awards - Jelölték a "Breakthrough Performance Female (Hannah Montana: A Film)" díjra.
  • 2009 - Much Music Video Awards - Jelölték az "International Video of the Year Artist (The Climb)" díjra.
  • 2009 - Teen Choice Awards - Jelölték a "Kiváló film: Liplock (Hannah Montana: A Film)" díjra.
  • 2009 - Teen Choice Awards - Megnyerte a "Kiváló filmszínésznő: zene/tánc (Hannah Montana: A Film)" díjat.
  • 2009 - Teen Choice Awards - Megnyerte a "Kiváló film: Hissy Fit (Hannah Montana: A Film)" díjat.
  • 2009 - Teen Choice Awards - Megnyerte a "Legjobb TV sorozat (Hannah Montana)" díjat.
  • 2009 - Teen Choice Awards - Megnyerte a "Kiváló Zene: Single (The Climb)" díjat.
  • 2009 - Teen Choice Awards - Jelölték a "Female Hottie" díjra.
  • 2009 - Teen Choice Awards - Jelölték a "Női vörös szőnyeg ikon" díjra

                         

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.